The end.

Hi, guys!

Nem is tudom, hogy kezdjem. Nem akarok sablonos lenni, de gondolom már sokak felfogták már csak a címből is, hogy mi lesz ezzel a bloggal. Sajnálom, tényleg igazán, de nem éreztem olyannak, mint a másik (Unforgettable, Starry sky) blogjaimat. Ezt úgy értem, hogy nem írtam nagy örömmel, és talán félig azért is, mert tudtam, hogy nem reagálnátok az egészre. A többi ok meg az én dolgom, és nem hiszem, hogy mindent meg kell magyaráznom, ha tudnátok az okát, akkor sem változna semmi. Nem akarok hosszú szöveget írni, és bár elég nyálas lett, nem ez volt a szándékom. Nem is tudom, mit mondjak még. Sziasztok!

Have a nice day!Xx - Dorothy

Chapter; 8th

Harry Styles:

A kis őzike szemű Mo már kezdett ténylegesen az agyamra menni, és fogalmam sem volt, hogy meddig bírom elviselni a jelenlétét. Mindenkit átver ezzel az ártatlan kinézettel, de én átlátok rajta, s tudom mi a célja egy fiú falkával...

Egy fekete estélyinél döntött ami igen csak elvarázsolta a többieket. Na jó, bevallom, elég jól nézett ki benne, kiemelte remek fenekét, telt melleit, de akkor sem tudok bedőlni neki, pedig el tudom képzelni, mit tudna művelni velem a kis csinoska, rózsaszín ajkaival, piciny kezével...

- Harry, figyelnél?! - Nézett rám azokkal a nagy, gülü szemekkel Tom.

Utálom, ha így néz, mindig bűntudatot kelt bennem a nagy semmiért, és az csak ráadás volt, hogy ártatlan, kék szempárok is figyeltek, mint ha nem tudná, hogy mit is tegyen.

- Mi van? - Kérdeztem unottan.

- Vidd be Mo-t. Nem akarjuk, hogy útközbe farkassá változzon. - Felelte Kendrick.

Gúnyos, féloldalas vigyorra húztam a számat, majd kiszálltam a kocsiból. Mo jött utánam, majd Tom kérésének megfelelően az ölembe vettem. Éreztem, ahogyan fázósan a mellkasomhoz bújik, s próbál elmenekülni a hideg elől, mint ha csak bántaná bármi is. A hideg átfutott rajta, s mint ha csak átadta volna ezt az érzést, siettem vele be a házba, mert nem akartam, hogy baja essen. Várj. Mi van?!

Megkönnyebbülést éreztem, mikor beértünk a meleg házba, s Mo lassacskán befejezte a vacogást, s mindenki érdeklődő tekintettel vizsgált, de nem tudtam, hogy miért, míg Mo el nem kezdett kényelmetlenül ficánkolni az ölembe. Fintorogva letettem, majd mentem be a szobámba ahol már várt az ágyikóm hogy aludjak egy nagyot.

***

- Kyle, ne igyál már annyit, nem fogod kibírni az utat! Liam, Mason, ne verekedjetek! Harry, kelj fel arról a kikúrt kanapéról mert összegyűröd az inged! Hol van Mo? Ethan, hagyd Kentont! Könyörgöm, öt perc múlva indulnunk kell! Harry, szólj Mo-nak, hogy kicsit siessen! - Pattogott Kendrick, nekem meg kedvem támadt leütni.

Még ha nem is leütni, szívesebben aludtam volna még pár órát, hisz este Mo-val kell aludnom, mert Kendrick annyira félti hogy átváltozik, hogy az már nekem fáj. Könyörgöm, ő egy farkas, tud vigyázni magára! És amúgy is aludhatna a nappaliba, ott úgy is van kandalló, biztos vagyok benne, hogy ott nem fázna.

Duzzogva felkeltem a kényelmes kanapéról, majd a szobám ajtajához lépkedtem, ahol egy kis résen ép beláttam. Már ép nyitottam volna ki az ajtót, amikor megláttam, hogy mibe is van; fekete csipkés melltartó, hozzá illő tanga, s a tangához is combfix. Figyeltem, ahogy belelép a szintén sötét tűsarkújába, a mutató ujját beledugta a sarkába, majd belecsúsztatta tökéletes lábát, aztán megismételte a másikkal is. Begöndörített haja gondosan hullott hátára, s mint ha néhány helyen csillogást véltem volna felfedezni benne.

Figyeltem, ahogy az ágyhoz lépked, s hirtelen megütötte az orromat valami édes, vanília, s barack keveréke. Imádom a barackot.

Kapkodva elővettem a iPhone-omat, majd csináltam sunyiba pár képet, de közbe egy pillanatra se vettem le róla a szemeimet, mint ha csak megdermedtem volna. Mohón ittam a látványból, s azt kívántam, hogy ez a pillanat örökre tartson, de rájöttem, hogy rossz ötlet, mert keményedni kezdtem.

- Ejnye-bejnye, kukkolunk? - Hallottam magam mögül suttogást, én pedig összerezzentem.

A hang alapján Kenotn lehetett az, hisz neki van a legmagasabb hangja a falkába. Megnyugodtam, mikor bebizonyosodtam róla, hogy ő az, s mosolyogtam, mikor halkan nevetgélve elment.Kínomban megráztam a fejem, majd kopogtattam az ajtómon, és mikor hallottam, hogy szabad, lassan benyitottam ép annyira, hogy a fejemet bedugjam az ajtón. Mo megdermedt, mikor látta, hogy én vagyok, de már fel volt öltözve.

- Gyere, megyünk - Jelentettem ki.

Szépen kihúzott szemeit hosszú, sűrű fekete pillák keresztezték, s csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jól áll neki a füstös smink. Lopva végig mértem; a ruhája matt fekete, nyakba akasztós, V kivágású, ami ahogy már mondtam, kiemeli az adottságait. Az egész a térde feltettéig ért, de hátul meg volt hosszabbítva, s a vádlija tetejéig ért le.

- Oké - Felelte, majd felvette a táskáját.

- Uhm, izé - Vakartam kellemetlenül a tarkómat. - Csinos vagy, vagy valami...

Nagy szemeivel rám bámult s rám hozta a bűntudatot, pedig az ég világon semmit sem csináltam, csak megdicsértem, hogy milyen csinos! Oké, meg mondhatni, hogy kukkoltam, de akkor is, azt hiszem, hogy ez volt életem eddigi legeslegszebb élménye, és a sok kép közül az egyik biztos vagyok benne, hogy a háttérképem lesz.

- K-köszi - Suttogta, én pedig elmosolyodtam, és intettem neki.

Elégedett vigyorral sétáltam ki a nappaliba, ahol a többiek már hellyel közel készen voltak. Felkaptam a blézeremet, gyorsan megkötöttem a nyakkendőmet, majd Mo-t az ölembe véve siettem ki vele a kocsihoz ahol már Kendrick ült, én pedig udvariasan lesegítettem Mo-ról a kardigánját.

- Körülbelül másfél óra az út. Harry, ha alszol vigyázz az ingedre, nem akarunk úgy járni, mint múltkor. - Nézett rám szúrós szemekkel, én pedig elmosolyodtam az emléken, hogy elaludtam forró csokival a kezembe, és egy éles kanyarnál magamra öntöttem.

Mo hátra ült egy két személyes helyre, én pedig kis gondolkozás után lehuppantam mellé. Rá vigyorogtam, mikor kérdőn nézett rám, s csak az járt az eszembe, hogy hogy lehet az, hogy reggel még utáltam, most meg...nem is tudom, kezdek vonzódni hozzá?

- Kéred? - Nyújtottam az orra elé a fülhallgatóm egyik részét, amit kissé tétovázva, de elfogadott.

Beállítottam minden Oasis és Lana Del Rey számot, én pedig csendesen szenvedtem a zenéktől. Hogy lehet valakinek Oasis-t hallgatnia?

- Szereted az Oasist? - Mosolygott kedvesen, s végre hallottam valami magabiztosságot a hangjába, de mosolya lefagyott, amikor megráztam fintorogva a fejem. - Akkor? Miért van tele a telefonod vele?

- Mert tudtam, hogy halálra fogjuk magunkat unni, és legalább neked hoztam zenét.

- Honnan tudtad, hogy szeretem az Oasist? - Kérdezte csillogó szemekkel, mire felnevettem.

- Ráhibáztam - Vigyorogtam.

Husz perc után az előttünk lévő Liamék is befejezték a pofázást, mindenki elaludt. Párszor Mo-val felnevettünk Tom horkolásán, de nem volt annyira vészes, mint amikor gyerek koromba vele aludtam. Rá öt percre Mo is elaludt, s mosolyogtam, mikor egy kanyarba a feje a vállamra esett, s hagytam, hogy engem is hatalmába kerítsen az álom.

Trailer

Hi, guys!

Kész lett a blog trailere.(: I hope you like it!

Trailer

Have a nice day!xx

(Szerintem szerdán lesz rész)

Chapter; 7th

Mo Becker:

Valami melegen, puhán, de még is keményen ébredtem. Gyorsan elpirultam, mikor nyálamat éreztem az arcomnál, ami az éjszak folyamán csordulhatott ki. De meglepődtem, mikor rájöttem, hogy ember vagyok, s nem csak a nyál miatt, ha nem mert fogalmam sem volt róla, hogy mi történt.

Beleremegtem, mikor talpamat a hideg padlóra nyomtam, s rávettem magam, hogy végigmérjem a szobát. Elsősorban egy kályhát véltem felfedezni a szoba sarkába, amibe lobogott a narancssárgás tűz. A kályha mellett egy plasma tv, az mellett pedig egy ajtó. Az ágy jobb oldalán (ahol én is voltam) egy íróasztal pihent rajta egy fehér laptoppal, a bal oldalra pedig nem mertem nézni, mert csak akkor jöttem rá, hogy milyen férfias illat van a szobába.

Az íróasztal végébe egy rövid, farmer nadrág, és egy fehér, pántos póló volt, amit gondoltam nekem készítettek ki, nem pedig Harrynek. Magamba megköszöntem az istennek, hogy a ruhák alatt tiszta fehérneműt is találtam, s amikor úgy véltem, hogy Harry ténylegesen alszik, gyorsan átcseréltem a mostanit, felvettem a ruhákat, egy fehér zoknit, és kimentem a nappaliba, ahol mindenki kint volt már. Valamin nagyon nevettek, gondoltam Ethan-on, hisz nagyon büszke mosollyal ült a helyén.

- J-jó reggelt! - Elővettem a legszebb mosolyomat, s magamba szitkoztam, mikor eszembe jutott, hogy hogy is nézhet ki most a hajam.

- Szia, Mo! - Köszöntött Mason egy kedves mosollyal, majd a többiek is.

Miután tájékoztattam mindenkit, hogy Harry még alszik, és hogy nem fázok, Kendrick kijelentette, hogy ma vásárolni megyünk. Nem értettem, miért, míg meg nem magyarázták, hogy valami vacsorára leszünk hivatalosak, így totál hercegnőnek kell kicsípnem magam. Nem rajongtam az ötletért, bár kiskoromban biztos megőrültem volna azért, hogy királylányosdit játsszak akár csak egy órára is gyönyörű, selyem ruhákba. Nos, igen, ez az idő már elmúlt.

Ajtónyitódást hallottam magam mögül, majd zárult is, s lépteket hallottam meg.

- Ó, Harry, pont jókor jössz. Te fogod kísérni Mo-t a ma esti vacsorán. Készüljetek, mert megyünk vásárolni. - Mosolygott Tom.

Lopva hátra pillantottam, de azt kívántam, bárcsak ne tettem volna, ugyan is az a tekintet, amivel megajándékozott, apró darabokra tört.

***

- Nem is tudom, Mason - Húztam a számon, majd végig néztem magamon még egyszer a tenger kék színű ruhát.

A választék temérdek volt, nem is tudom, mikorra fogunk végezni, de valahogy egyik sem volt hozzám való. Az egyiknek túl rikító színe volt, a másikba nem volt alakom, a harmadik túl merész, esetleg csak maga a szabása nem tetszett...Ezek voltak a kifogásaim, szegény fiúk már a fejüket fogták, de persze kínjukban nevettek rajtam. De egy idő urán megunták, és elmentek ők is ruhát nézni maguknak Harry kivételével, aki már megtalálta a magának való ruha darabot.

Lelki szemeim előtt egy öltönybe öltözött Harryt láttam. Fekete nadrággal, s blézerrel, fehér inggel, és szintén sötét nyakkendővel. Bár nem volt annyira nagy fantáziám, hogy el tudjam dönteni, hogy a csokor, vagy a sima nyakkendő állna neki jobban.

- Nézd meg ezt! - Zökkentett ki a gondolataimból Harry, aki egy fehér, "habos" ruhát tartott elém.

Pár másodpercig méregettem a ruhát, majd mosolyogva megköszöntem, s vissza mentem a fülkébe. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhát, s csak akkor vettem észre, hogy Harry egy kis résen figyelt, míg öltöztem...

Chapter; 6th

Harry Styles: 

Hülye lány! Annyira rühellem, hogy az valami lehetetlen! Könyörgöm, ide tolja a képét, és mindent a feje tetejére állít! Mason totálisan belezúgott, és kezd igen nyálas lenni. Nem volt elég, hogy francia, s igen érzékeny típus, ha megtudja, hogy Mo-t egyáltalán nem érdekli, össze fog törni, én meg majd vigasztalhatom. Persze, a kis őzike szemű lány pedig azt hiszi, hogy van bármi esélye a falkánknál, csak az a gond, hogy az senkit sem győz meg, hogy isteni rántottát csinál. Sem az, hogy játssza itt az ártatlant, közben meg biztos vagyok benne, hogy olyan, mint bármelyik másik lány ezen a kibaszott bolygón. Csak szex, ruhák, szex, pénz, jó pasik, és kifújt. Kíváncsi vagyok, hány fiúval volt mát együtt bármilyen értelemben.

- Harry, most már igazán segíthetnél, különben ez a...fogalmam sincs kicsoda, élve felfal! - Förmedt rám Kendrick.

Igen, nekem már van annyi eszem, hogy magamtól haza találok, és engedem, hogy bevigyenek a házba, ahol vissza is változok. Ellentétben a feltűnően kicsi kis fehér farkassal, akinek szinte neon kék színben pompázik a szeme, amivel nem tudja eldönteni, hogy most meneküljön, vagy segítsen a szürke szőrű farkasnak, aki valószínű, hogy egy falka tagja lehet. Kednrick eleinte szépen le tudta fogni a nagy farkast, de kezdte elveszteni az erejét.

- Mit csináljak? - Szerencsétlenkedtem.

- Fogd meg Mo-t, és vidd be! Siess! Csináld már te barom! - Akadt ki, igazából jogosan.

Nagyot sóhajtottam, elővettem a legszebb erőltetett mosolyomat, majd leguggoltam, s kinyújtottam a kezeimet a kicsi Mo felé. Habozás nélkül, boldogan pattant fel, majd kocogott felém. Egy kutyához képest aranyosan dörgölte a fejét a kezemnek, miután a biztonság kedvéért meg-meg szagolgatta, elfintorodtam, mikor két lábra ágaskodott, s az arcomat kezdte nyaldosni. Már készültem lelökni magamról, de Kendrick rám szólt, így az ölembe vettem a farkast, meglepett, hogy tényleg mennyire kicsi. Nem lehetett több hat kilónál, és ahogy fél méternél sem, szóval körülbelül akkora volt, mint egy könnyű cocker spaniel.

Figyeltem, ahogy tappancsait a mellkasomra helyezi, úgy néz hátra, hogy mit csinál Kendrick a szürkével, míg én bevittem a házba, s leültem vele a kanapéra. Kényelmesen az ölembe foglalt helyet, jobbra döntött fejjel vizsgálta a tekintetemet. Kedvem támadt lelökni a combjaimról, de tudtam, hogy kiherélnének a többiek, ha bármi baja lenne, hisz most ő a csili vili új játék, aki fogjuk rá, hogy decemberbe gondoskodni fog a bandáról.

- Harry, este van. Te fogsz rá vigyázni. - Jelentette be Tom, miután Kendrickkel váltott pár szót.

Félre nyeltem a nyálamat, s köhögni kezdtem, mint ha nem hallottam volna jól, hogy mit is mondtak igazából. Én nem fogok erre a dögre vigyázni, főleg nem ugyan abban az ágyban aludni vele!

- Miért én?! - Háborodtam fel.

- Mert neked van a legmelegebb bőröd, és este ez felmelegíti, így az éjszaka folyamán száz százalék, hogy átváltozik. Így holnap tudunk menni Louis vacsorájára, ha minden igaz. Ó, és azt nem is mondtam, hogy te fogod kísérni. Szóval holnap reggel elvisszük vásárolni Mo-t, hogy vegyen magának valami báli ruhát, estélyit, vagy tudja a farkam, hogy szokták nevezni! - Hadarta Ethan, és hogy elkerülje a káromkodásomat, bement a szobájába.

Hangosan felmorogtam, az ölembe vettem Mo-t, s bevittem a szobámba. Gyorsan kapkodtam le magamról a ruhámat, egy szál boxerbe bújtam be az ágyba, s takartam be jól magam. A kis fehér farkas pár percig csak csinosan ült az ágy szélén, míg végül a farkát csóválva nem fészkelődött be a talpamnál a takaróba, s fel nem kúszott szorosan mellém, míg végül teljesen hozzám nem simult. Éreztem azt a vanília illatot, ami akkor árassza el az egész házat, amikor jelen van bármelyik szobába, persze emberként. A szőre csak nem olyan selymes, mint amilyen a haja, csak ép a színe más, ami aggaszt. Fekete a haja, farkasként is olyan színűnek kéne lennie, ilyennel még nem nagyon találkoztam.

Chapter; 5th

Mo Becker:

Egy halk nyüszítéssel pattantam fel a hideg, havas talajról, és már készültem támadni, amikor rájöttem, hogy nem tudok. De ijedségem felesleges volt, csak pár farkas orrát láttam magam előtt, és úgy tűnt, meg vannak lepődve. A fejét jobbra fordítva emlékeztetett valakire, bár sehogy sem tudtam rájönni, hogy kire. Aztán amikor alaposabban végig mértem a szürke bundáját, és belenéztem a barnás szemekbe, azonnal felismertem, hogy Richard az. Belül szélesen vigyorogtam, és azonnal játékos kedvem lett. Nem, nem ment el Los Angelesbe, és nem hagyott magamra, még ha egy jó ideig nem nagyon fog átváltozni.

Richard az, aki még nálam is érzékenyebb az időjárásra. Ha egy csepp hideg víz éri bőrét, már remegni kezd, és nem tud megmaradni az emberi bőrében. Már pár hete nem láttuk emberként, és sokáig tart neki, míg vissza is változik. Nagyon jó időnek kell ahhoz lennie, hogy visszanyerje eredeti alakját, bár vele nem lehet azt eljátszani, mint velem, hogy lefognak, és bevisznek a melegre, mert Richardot lehetetlen elkapni.

- Mo! Mo, tudom, hogy ott vagy valahol! - Már éreztem a nyers hús illatát messziről, és felismertem a friss hangot.

Tom.

Igen, elég játékos vagyok, de ugyan akkor félénk is farkasként. Vannak az erdő másik szélén emberek, akikkel nagyon jó barátságba lettem állatként, és sokszor játszok velük, akár csak egy kutya. Van egy szőke hajú kislány, nagy, kék szemekkel, akit nagyon megkedveltem a többiek közül is. És bár tudják, hogy farkas vagyok, nem ijednek meg tőlem, mert körülbelül akkora lehetek, mint egy nagyon kicsi arany retriever. Az igazi Mo-t, meg még nem látták.

- Mo... - Hirtelen fordultam meg, mikor gallyak törését hallottam, amikre ráléptek. - Gyere, kutyus! Nem bántalak. Csak...gyere! - A végén fütyült egyet.

A szemem sarkából láttam, ahogy Richard vicsorog, de még is látszott, hogy mennyire kívánja a Tom kezében tartott nyers húst. Ami azt illeti, én már ettem. Ugyan is van egy nő, Aprilnek hívják, és ő Tristan anyukája. Tudja, hogy farkasok vagyunk, és azt is, hogy én nem lennék képes megtámadni állatot, és igazából nem is tudok vadászni. Ezért minden nap reggel és este az erőben lévő tálamba tesz ki halakat, vagy nyers húst, ami ép van otthon. De nem lakik velünk, csak annyira jár, hogy engem etessen, mikor nem Én vagyok, ha nem egy farkas.

- Harry. Ha valami baja esik, én esküszöm, hogy kiheréllek! - Dühös hangot hallottam meg, majd láttam kivonalazódni Kendrick nagy termetét a háttérben, amitől egy kicsit megijedtem.

Tudtam, hogy Richard el fog menni, vagy megtámadja a többieket. És azt is gondoltam, hogy azt hiszi majd, hogy én is megyek vele, de én maradtam. Már nem is volt időm megnézni, hogy merre ment, de a szürke farkas nem volt mellettem. Nem értettem, hogy lehetett ilyen gyors, és csak akkor jöttem rá, hogy én szemezek egy jó ideje egy smaragdzöld szempárral. Hú, de ciki! És még azt nem is mondtam, hogy Tomék is észrevették, hogy nagyon felkeltette az érdeklődésemet, s ráparancsoltak Harryre -nem ép udvariasan-, hogy hívjon oda magához. Harry felmorgott, leguggolt, én pedig gondolkozás nélkül odaügettem mellé, és hozzá bújtam. Teste enyhén vacogott, és egy perc múlva káromkodni kezdett, ahogy Tom is, Kendrick pedig tehetetlenül állt, és őket nézte, ahogy átváltoznak.

Tom sokat erőlködött, míg Harry tökéletes ajkait egy nyüszítés hagyta el, és olyan egyszerűen, s könnyen bújt farkas testbe, hogy megirigyeltem.

De a gyűlölet a szemébe még farkasként is látszódott, én pedig tényleg nem tehettem arról, amit csináltam, bármi is volt az.

Végignéztem Tomon. Egyszerű, sötét, gyönyörű, ápolt bundával. Mint ha csak naponta fésülték volna. Majd erőt vettem magamon, és a rám (?) vicsorgó feketére néztem. A szemei nagyon szépek, ahogy a szőre is fényes, de annyira nem volt ápolt, mint Tomnak. Biztos voltam benne, hogy nagyon is kitűnök én, mint egy hófehér farkas a két fiú közül.

Sosem értettem, hogy miért vagyok fehér, holott fekete a hajam. Ez mindenkinek úgy van, hogy ha barna haja van, akkor barna farkas, ha szőke, akkor fehér, ha fekete, akkor fekete, de én nem. Olyat már láttam, hogy valakinek sötét barna haja van, és fekete farkasként -Harry is ilyen-, de olyan fajtát, mint én, nem. És ez eddig mindenkit aggasztott, nem csak engem. A falkámat is.

Vettem egy nagy levegőt az orromon, és figyeltem, ahogy kis füst felhő jön ki az orromból. Nem állhatok itt, csak úgy tétlenül, mint egy idióta. Eszembe jutott, hogy elmenekülök, de végül nem tettem. Harry elé csoszogtam, az első mancsaimat könyöktől lefelé a földre fektettem, a fenekemet az égbe nyomtam, ahogy a farkamat is, a fejemet pedig lehajtottam, ezzel kérve, hogy játszunk. Oldalra fordította a fejét, és nem úgy tűnt, mint aki érti, vagy legalább nem akar velem játszani.

Chapter; 4th

Mo Becker:

Az éjszaka nagyon nehezen akartam elaludni, és nem csak Kyle mély horkolása miatt. Nem is volt eszembe, hogy esetleg többen vannak a falkába, míg nem hallottam két farkas üvöltést az éjjel, ami elmehetne a világ legjobb duettének is. Még sosem hallottam az én kiáltásomat, de biztos voltam benne, hogy közel sincs ilyen szép, és össze hangolt, ha én is valakivel énekelek. Az enyém bizinyára hamis, és olyan lehet, mint egy éhes rozmár sírása, szóval nem farkasszerű.

- Mo! - Összerezzentem a váratlan hangra. - Elmegyünk a boltba, mert nincs itthon semmi. Vagy is semmi ehető. Megkérdezném, hogy jönnél, de... - Mason lépett be a szobába a tarkóját vakargatva.

Aprót bólintottam, mielőtt tudatosult bennem, hogy reggel van. Összesen négy órát aludtam. Úgy érzem magam, mint egy zombi, és azzal is találtam magam szembe, mikor a tükörbe néztem. A szemem alatti karikák úgy néztek ki, mint akinek behúztak egyet, és a hajam, istenem! Kész borzalom. De nincs fésűm. Szereznem kell valahonnan, a fiúk úgy is elmentek, most nem fognak így látni. Bár nem is számítana, egy hónap lesz csak, amit velük fogok tölteni, utána nem is fogom őket látni, max farkasként, vagy nyáron össze futunk az utcán, de bármi lehet.

Nyugodtan léptem ki a szobából, de magamba szitkoztam, mikor megláttam a kanapén ülni Harryt. Oké, egyből jobb lett a kedvem, mikor tudatosult bennem, hogy egy szál fekete boxerbe van, ami igen kicsi részt védett, így tökéletes kilátást láthattam finoman kidolgozott testére. A köldökétől lefelé egy szór csík futott le, ami a fekete anyag derekánál ment tovább, és bár szívesen megnéztem volna azt a többi részt, nem szabad. Gyorsan elszégyelltem magam gondolataim miatt, és vettem a bátorságot, hogy a tetszetős szempárba nézzek, amik engem fürkésztek. Uppsz! Lebuktam. Ó, és az az átkozott fésű! Láttam a szórakozottságot gyönyörű tekintetében, miközben a szemeit a hajamra vezette, amiket én az ujjaimmal próbáltam össze-össze kaparászni. Élesen beszívta a levegőt, fészkelődni kezdett a kanapén, majd egy grimaszt vágott.

- Szia - Suttogtam.

Felmorgott, de én nem hagytam annyiba.

- Nem tudom mióta vagy fent, de Kendrickék elmentek a boltba - Köszörültem meg a torkom, hosszú hajam végét kezdtem birizgálni.

- Jó - A szemöldökét ráncolta, még is teljesen tisztán, s egyhangúan válaszolt.

Ez kezdett idegesíteni, pedig életemben most szólt hozzám először. Éreztem, ahogy az eddiginél is jobban pírba szökik az arcom, ami kellemetlenül égette orcámat. Fogalmam sincs, mit kellett volna csinálnom, mondanom, már azt is bántam, hogy megszülettem. Mi a fenéért nem tudtak volna adni egy fésűt, könyörgöm?!

- T-tudnál adni egy...fésűt? - Az ujjaimat tördeltem.

Az ajkaimra haraptam, miközben vártam a reakcióját, és már tényleg azt hittem, hogy ad egy fésűt, amikor felállt, és felém közeledett, de legnagyobb meglepetésemre megragadta a csuklómat, s gyengéden, de még is határozottan kezdett húzni...az üveg ajtó felé. Rossz előérzetem támadt, mikor kinyitotta, és bár próbáltam megtagadni, háromszor akkora volt, és négyszer olyan erős, mint én. Egy sikítás hagyta el a számat, amikor szó szerint kidobott, majd bezárta az ajtót, és nem nézett tovább, egyszerűen vissza ült a kanapéra. A hóban ülve próbáltam felállni, de már éreztem, ahogy készülök átváltozni.

***

Mint most is, egy fél óra volt körülbelül a küszködésem, míg végül egy apró farkasként álltam a terasz mellett a hóba. Pár percet vártam, menekülésre készen álltam, mikor egy göndör srác, smaragdzöld szempárral az ajtón keresztül rám vicsorgott, majd bevágtáztam az erdőbe, kicsi, véres nyomokat hagyva magam után, amik az átváltozásomból maradtak meg.